internet

Története

A gyökerek [2.] a hatvanas évekig nyúlnak vissza, a történet katonai fejlesztések civil szférába való átszivárgásával kezdõdött. Abban az idõben merült föl ugyanis az USA-ban egy kevéssé sebezhetõ számítógép-hálózat szükségessége, amelynek egy esetleges atomtámadás után megmaradó részei muködõképesek maradnak. Dwight Eisenhower elnök - a szovjetek ûrversenybeli sikereit ellensúlyozandó, a Szputnyik 1 fellövésének hírére - elrendelte a Defence Advanced Research Project Agency (DARPA) beindítását, amely a kutatásokat azután finanszírozta. Kidolgoztak egy többközpontú, csomagkapcsolt (ahol az adatok továbbítása kisebb csomagokban történik) hálózati kommunikációs rendszert (az NCP protokollt), mely a mai TCP/IP szabvány õsének tekinthetõ. Ezen az elven kezdett mûködni 1969-ben az ARPANET, és a katonai felhasználásokon kívül a csomagkapcsolt adattovábbítás további kutatásra szolgált, de egyes egyetemek, katonai bázisok és kormányzati laboratóriumok kutatói is használták elektronikus levelezésre, fájlok cseréjére és távoli bejelentkezésre egymás számítógépei között. 1972-ben megszületett az elsõ e-mail program. 1974-ben jelent meg elõször az "Internet" kifejezés, egy a TCP protokollról szóló tanulmányban. 1983-ban azután, hogy az addig szigorúan ellenõrzött az ARPANET-bõl MILNET néven leválasztották a hadászati szegmenst, megszületett a mai fogalmaink szerinti Internet.
A National Science Foundation felismerte hogy a hálózat döntõ fontosságú lehet a tudományos kutatásban, ezért igen nagy szerepet vállalt az Internet bõvítésében. 1985-86 között építették ki az NSF 6 szuperszámítógép-központját, és az így kialakult hálózatot (mely az NSFNET nevet kapta) összekapcsolták az ARPANET-tel. Az NSFNET több bõvítés után (optikai kábeleket fektettek le, újabb vonalakat hoztak létre, melynek eredményeként a hálózat sebessége a kezdeti 56 kbit/s-ról 45 Mbit/s-ra emelkedett) ma is az USA domináns gerinchálózata. Az ARPANET formálisan 1989-ben szûnt meg, hogy helyét átadja a fejlettebb gerinchálózatoknak. Az NSFNET mellett jelentõs részben már magáncégek hálózatain folyik a kommunikáció (AT&T, MCI, UUNET, Sprint, stb.). Az azóta eltelt években több száz különálló hálózaton több tízezer számítógépet kapcsoltak a folyamatosan növekvõ Internethez és ez a növekedés napjainkban is tart. Az Internet adatforgalma manapság óriási. Az NSFNET gerinchálózatán 1995 áprilisában mért 13 404 656.5 Mbyte adatforgalmának megoszlását mutatja a jelentõsebb szolgáltatások szerint az 1. táblázat [1.].

Szolgáltatás	Adatforgalom (Mbyte)	%
WWW	3 518 742	26.25
FTP	2 886 742	21.53
NNTP	1 160 496	8.66
SMTP	620 450	4.63
Telnet	339 404	2.53

1. táblázat. Adatforgalom megoszlás [1.]

A 80-as évek végén az NSFNET-hez hasonló elvek alapján számos országban szervezõdtek gerinchálózatok. Ezek mindenekelõtt a hatalmas információs és számítástechnikai erõforrásokkal rendelkezõ NSFNET-hez igyekeztek csatlakozni, de gyakran egymással is kiépítették közvetlen kapcsolataikat. Az utóbbi években a távközlési cégek, kommunikációs vállalatok meglátták az üzleti lehetõséget az Internet technológiájú számítógép-hálózatokban, ill. a hozzájuk kapcsolódó alkalmazásokban (pl. számítógépek, adatbázisok távoli elérése, elektronikus levelezés, adatállományok átvitele, szöveg-, kép-, hanginformációk integrált továbbítása, stb.) így megjelentek az ilyen szolgáltatásokat kínáló üzleti vállalkozások, ill. ezek saját gerinchálózatai. Az Internet talán legfontosabb szervezõ, összefogó ereje az Internet Society (ISOC). A társaság nyílt, tagja lehet bármely szervezet vagy magánszemély. Célja az Internet technológiával történõ információcsere összehangolása, fejlesztése. Az ISOC által felkért, nagy szakmai tekintéllyel rendelkezõ önkéntesekbõl áll az Internet Architecture Board (IAB) melynek feladata hogy állást foglaljon alapvetõ stratégiai kérdésekben, felelõs a szabványok elfogadásáért, ill. a szabványosítást igénylõ kérdések meghatározásáért és az Internet címzési rendszer karbantartásáért.
Az Interneten nincsen központ, nincs "egy" központi gép. Minden, a hálózatra kötött gép egyszerre fõ- és alállomás. Az Internet tehát olyan elméleti szervezõdése a számítógépeknek és hálózatoknak, amelynek bármely pontja képes kapcsolatot teremteni bármely másik pontjával. Az Internet tulajdonképpen nem is hálózat, hanem különféle hálózatok óriási gyûjteménye, amely néhány közös protokollt használnak, és néhány közös szolgáltatást nyújtanak.
Az eredetileg katonai és szakmai célokra tervezett hálózat gyorsan általános kommunikációs, információtovábbító médiává vált, majd maguktól adódtak az emberi kapcsolatteremtés újabb, sokszor korábban soha nem ismert formái. Az eredetileg elsõsorban oktatási intézményekben elérhetõ hálózatra egyre több intézmény, szervezet, cég kapcsolódott, a szolgáltatást hamarosan a nagyközönségnek is felkínálták. Az elektronikus levelezés (e-mail) forradalmát gyorsan követte a "hírcsoportok" (newsgroup) forradalma, majd az egyre újabb és sokoldalúbb információkeresõ- és továbbító eszközök elterjedése, amelyek 1992-ben úgy tûnik, egy "természetes" végponthoz, a WWW-hez (World Wide Web) vezettek: innentõl a számítógépekhez nem értõ laikusok is könnyedén, minden tanulás nélkül navigálhatnak az Internet óceánján. A WWW az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN szülötte. Tim Berners-Lee és Robert Cailliau elgondolásai alapján olyan rendszer született, ami az elmúlt tíz évben forradalmasította a kommunikációt. 1998-ra mintegy 300 millióra nõtt a web dokumentumok száma, és a Web naponta további másfél millióval bõvül.
A gyors elterjedésbõl és egyszerû kezelhetõségbõl eredeztethetõ a korábban a felhasználó szempontjából ingyenes, nonprofit hálózat kommercializálódása is: az óriási és egyre növekvõ, többé már nem csak profi számítástechnikusokból álló Internet közösség hatalmas üzleti lehetõségeket rejt, sõt az emberek közötti kommerciális kapcsolatok teljesen új formáit teszi lehetõvé. Az Internet jelenlegi felhasználóinak száma ismeretlen, de az biztos, hogy ez a szám az egész világon összesen több százmillió fõre rúg, és valószínûleg nemsokára eléri az egymilliárdot.

Lap tetejére

Felépítése

A 1. ábra [2.] a „ma Internete” egyszerûsített képét mutatja. Van egy kliens, aki éppen otthon van. Tegyük fel, hogy a kliens felhívja az ISP-jét (Internet Service Provider, internetszolgáltató) egy kapcsolt telefonvonalon a 2. ábrán, látható módon. A modem egy kártya a számítógépben, amely a számítógép által elõállított digitális jeleket analóg jelekké alakítja annak érdekében, hogy azok akadály nélkül átmehessenek a telefonhálózaton. Ezeket a jeleket az ISP POP-jéhez (Point of Preference, szolgáltatási pont) továbbítják, ahol ezeket a jeleket eltávolítják a telefonhálózatból, és az ISP területi hálózatára játsszák át! Ettõl a ponttól a rendszer teljesen digitális és csomagkapcsolt. Amennyiben az ISP nem más, mint a helyi telefontársaság, a POP valószínûleg abban a telefonközpontban található, ahová a felhasználó telefonvezetéke befut. Ha az ISP nem a helyi telefontársaság, akkor a POP néhány kapcsolóközponttal arrébb is lehet.

1. ábra. Az Internet áttekintése [2.]

Az ISP területi hálózata az ISP által kiszolgált különféle városokban elhelyezett, egymással összekötött routerekbol áll. Ha a csomag célja egy olyan hoszt, amelyet ugyanaz az ISP szolgál ki, akkor a csomag egyenesen a cél hoszthoz kerül. Egyéb esetekben a csomagot az ISP a saját gerinchálózati szolgáltatójának adja át. A lánc legtetején a nagy gerinchálózati szolgáltatók foglalnak helyet, olyan cégek, mint az AT&T vagy a Sprint. Ezek a cégek üzemeltetik a nagy nemzetközi gerinchálózatokat, több ezer fényvezetõ szálakkal összekötött router segítségével. A szerverfarmokat (vagyis másodpercenként több ezer weboldal kiszolgálására képes gépeket) üzemeltetõ nagyvállalatok és társzolgáltatók gyakran közvetlenül a gerinchálózatra kapcsolódnak. A gerinchálózatok üzemeltetõi azzal segítik elõ az ilyen közvetlen kapcsolatok megvalósítását, hogy úgynevezett szolgáltatói szállodákat (carrier hotels) hoznak létre, ahol helyeket lehet bérelni. Ezek a szállodák lényegében olyan berendezésszekrények, amelyek egy szobában vannak a routerrel, és így teszik lehetõvé a rövid és gyors összeköttetést a gerinchálózat és a szerverfarm között.
Ha a gerinchálózat olyan csomagot kap, amelyet egy általa kiszolgált ISP-nek, vagy cégnek címeztek, akkor továbbküldi azt a célhoz legközelebbi routerhez, és ott adja le. Mivel nagyszámú és változatos méretû gerinchálózat létezik a világon, ezért a csomagoknak esetleg egy versenytárs gerinchálózatba kell átmennie. Minden nagyobb gerinchálózat kapcsolódik a NAP-hoz (Network Access Point, hálózati hozzáférési pont), annak érdekében, hogy a csomagok a gerinchálózatok között át tudjanak járni. Lényegében egy NAP egy olyan szoba, amely tele van routerekkel, minden gerinchálózathoz tartozik legalább egy. A szobán belül egy LAN köt össze minden routert, lehetõvé téve azt, hogy csomagot bármely gerinchálózatról bármely másikra továbbítani lehessen. A NAP-okban létrehozott kapcsolatokon kívül a nagyobb gerinchálózatok számos egyéb közvetlen összeköttetést tartanak fenn a routereik között. Ezt a megoldást magántovábbításnak (private peering) nevezik.

Lap tetejére

Használata

Mit jelent tulajdonképpen „rajta lenni az Interneten”? A legegyszerubben megfogalmazhatni, úgy lehetne, hogy egy gép akkor van rajta az Interneten, ha a TCP/IP-protokollkészletet használja, van saját IP-címe, és tud más gépeknek IP-csomagokat küldeni az Interneten át.
Az 1990-es évek kezdetéig az internetet foleg oktatási és kormányzati intézmények, valamint ipari kutatóintézetek használták. Egy új alkalmazás, a Világháló (melyrol bovebben az 5. fejezetben lesz szó) ezt a helyzetet gyökeresen megváltoztatta, és több millió új, az oktatástól független felhasználót vont be a hálózatba. A CERN-es fizikus, Tim Berners-Lee által kifejlesztett alkalmazás nem változtatott semmit a rendelkezésre álló eszközökön, hanem egyszeruen csak könnyebbé tette a használatukat. A NCSA (National Center for Supercomputer Applications) által írt Mosaic nevu böngészonek köszönhetoen lehetoség nyílt arra, hogy olyan szövegeket, képeket, hangokat, sot akár még mozgóképeket is tartalmazó információs oldalakat hozzunk létre, amelyrol más oldalakra is el lehet jutni. Ha rákattintunk egy linkre, pillanatok alatt az általa mutatott oldalon találjuk magunkat. Sok cég honlapja tartalmaz olyan linkeket, amelyek segítségével további oldalakra juthatunk el. Olyanokra, mint például termékismertetok, árlisták, vásárlási feltételek, muszaki terméktámogatás, kapcsolattartás az alkalmazottakkal. Rövid idon belül rengeteg új oldal született; térképek, részvénypiaci táblázatok, könyvtári katalógusok, rádió és tv adások. Ma már nem is meglepo, ha valakinek személyes oldala (honlapja) van.

Lap tetejére